mert a Föld most az én zenémre vár,

és mind, aki hall majd, elalélva csodál!

Míg szenved az ostoba úr, szabadon a zseni él,

mert röptet a szárnyán ihlet-teli szél!

Szól egy égi hang, mely csak bennem zenél!

Dúr vagyok és moll vagyok,

a zengzetek, a hangzatok s a csend!

Dallamok és szólamok,

fortissimók és sóhajok meg ritmusképlet!

Kavarog és felragyog a fejemben a hang,

nem hazudok, nem is tudok, ez nekem a rang!

Zene, az vagyok én!

Mert tévedés zene nélkül az élet!

Nem vagyok

én ügyes szófacsaró,

és nem vagyok költő –

nem úgy jön a szó,

sem a kép, csak az árnyak

és a fény,

mert nem vagyok festő,

csak álmom enyém!

Wolfgang: Nem vagyok képmutató, aki alakokat vált,

és nem vagyok színész,

és megvetem én a nagy maszkabált,

s a sok-sok rossz szabályt!

Dúr vagyok, és moll vagyok,

a zengzetek, a hangzatok s a csend!

Dallamok és szólamok,

fortissimók és sóhajok meg ritmusképlet!

Kavarog és felragyog a fejemben a hang,

nem hazudok, nem is tudok, ez nekem a rang!

Zene, az vagyok én!

Én vagyok a ritmus és a gyászdal és a könnyű tréfa mind!

A tiszta hang, a disszonáns – mind én vagyok,

de még se bánts, az élet szól így!

Buta vagyok, okos vagyok, mikor melyik, mondd?

Kedves vagyok, undok vagyok – mi ezzel a gond?

Zene, az vagyok én!

Szeress hát, mert én így élek őszintén!