Egy láthatatlan villanás nem vezet már kézen fogva!

Az éj sötét és félelmes ölén, most hogy nőjek fel én?

A kérdés csak az:

az árnyékom hogy lépjem át?

A sorsom ellen mit tegyek?

Hogy törjek szét egy glóriát,

és felnőtt máris hogy legyek?

Kérdezni hogy kell annak, ki sejti önmagát?

És hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át?

A szép üveggömb összetört,

nem véd többé gyermekálom,

és száz cserép közt

sebzett szívvel állsz tétován!

Ha rád zuhan egy zord világ,

hogy bírnád el gyönge vállal?

Átkozódhatsz, senki nem felel,

de érzed, menni kell!

A kérdés csak az:

az árnyékom hogy lépjem át?

A múlttól búcsút hogy vegyek?

Hogy törjek szét egy glóriát?

Miért bánt a lelkiismeret?

Hogy száll az ember, ha földre rántja önmagát?

És hogy lesz szabad, ha a saját árnyát sosem lépi át?

Félelem, mely fojtogat,

súlytól görnyed vállam!

Faggatózó csend gyötör

és nincsen válasz arra

Rejtőzködő szemek,

mégis tudom, követ

Az árnyékom követ, és érzem

hogy egy napon elpusztít még!

Az árnyékod hogy léped át?

A múlttól búcsút hogy veszel?

A lelkiismeret szavát

magadban hogyan fojtod el?

Kérdezni hogy kell

Nézd, annak, ki sejti önmagát?

És hogy lesz szabad, ha a saját

árnyát sosem lépi át?

Az árnyékod hogy léped át?

A sorsod ellen mit tehetsz?

Hogy törhetsz szét egy glóriát

és másik ember hogy lehetsz?

Kérdezni hogy kell,

annak, ki sejti önmagát?

Nincs válasz!

Árnyékom hogyan lépjem át?